Balatonszabadi testvértelepülése:

Torontálvásárhely 2005. évtől

a település elérhetősége:

Tito Marsál tér 1.
26214 Debelyacsa
tel:013-664-159
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A mai Balatonszabadi két település, két különálló falu - Fokszabadi és Siómaros - egyesítéséből 1950-ben született.

Néhány szó a nevekről:

Fokszabadi: A fok szó a nyelvészek szerint finnugor eredetű szavunk, mely jelentése kettős, részben tó lefolyást, illetve ék alakú földdarabot is jelenthet. A földrajzi adottságokból következtetve mindkét jelentés helytálló lehet, mivel a Balaton vízszintje a mainál magasabban állt, így elképzelhető, hogy a Fuk patak (mai nevén: Sió) lefolyásánál állt az eredeti település. Az sem kizárt, hogy a magasabb vízállás miatt a környéken kiemelkedő Pusztatornyot (mely a feltételezések szerint ekkor félsziget) jelezte. A szabadi kifejezés a kötelezettségektől való mentességre utal, így az itt élők csak fegyveres szolgálattal tartozó nemesi jobbágyok voltak.

Siómaros: A régebbi feljegyzések szerint a település Marus néven vált ismeretté. A jelentése számos kérdést vet fel, mivel egy szláv névből magyarosított helységnévről van szó. A feltételezések szerint a települést már az avar kori szláv népek is lakták, akik mellé a magyar harcosok letelepedtek. Másik, és elfogadottabb magyarázat, hogy a honfoglalás korában letelepülő Bulcsú vezér nemzetségéhez tartozó szláv ajkú őseink alapították az akkori települést. (Elképzelhető, hogy Siómaros több, mint 1000 éves)

Balatonszabadi írásos története középkorig nyúlik vissza. Bár a régészeti feltárások során számos bizonyíték került elő arra vonatkozóan, hogy a települést a honfoglalás előtti időkben kelták, majd rómaiak lakták. Számos épület állt, kirakott utak vezettek, fejlett gazdálkodás folyt. A Nyugat-Római Birodalom hanyatlása után a néhai gazdagság is feledésbe merült, illetve a be-betörő északi, keleti hordák pusztításának célpontjaivá váltak.

A honfoglalás után magyar törzsek telepedtek le a Balaton déli partján. A település a tatárjárás előtti időkben nem szerepel oklevelekben, így feltételezhetően a 13. század második felében alapították. Az akkori falu a maihoz képest kicsit keletebbre helyezkedett el, a mai Pusztatorony helyén. Az első írásos emlék az 1299. május 1-i oklevél, melyben egy szőlő adás-vételt örökítenek meg Réland tihanyi apát és egy szőlőtermesztő között:

"Ennek a szőlőskertnek, amit eladásra kínáltak, a Szabadiból való Fornas fiának, Jakabnak a szőlője, nyugati szomszédja volt. "
Az ezt követő időkben több oklevél, adó-feljegyzés is megörökíti a település nevét. Ezen íratok szerint a Fehérvári prépostságnak fizették adójukat. A Pusztatoronyi dombteton az itt élő gyülekezet kőtemplomot építtetett, melyhez a köveket az északi partról szállították a mai helyükre. Az 1982. április 16-i földmunkák következtében előkerült régészeti leleteknek köszönhetően megindult a hely régészeti feltárása. A régészeti feltárást vezető régész, Magyar Kálmán szerint a település különös alaprajzú, több építészeti stílust is magába foglaló temploma egyedülálló az ország ezen területén. A templom észak - déli irányú, 20 méter hosszú volt és csupán 8 méter széles. Belső díszítése gótikus és román jegyeket viselt magán, számos festett freskóval. A templomhoz tartozott egy torony is, melynek pontos célját nem sikerült megfejteni ( talán bástya az ellenség ellen, esetleg lakótorony a szerzetesek számára). Ezekben az időkben kevés település rendelkezett ekkora kőtemplommal. A feltárás során előkerült hatezer obulus, dénár, garas, ezeken kívül egy borzacskóban egy pelikános pecsétgyuru F.P. monogrammal. Előkerültek még 16. századi osztrák és lengyel garasok, ezüst pecsétgyűrűk, liliomos Anjou-házi gyűrűk, arany fejdíszek, arany és réz hajfonat-díszek, kapcsok, gombok, kupák, használati eszközök, Árpád-kori cserepek, mind honi, illetve külföldiek is egyaránt. Igen gazdag, magas színvonalú 15-16. századi ötvösremekek. Ilyeneket egész Európában csak Hollandiában találtak. Így feltételezhetoen jól szervezett, gazdag társadalom élt ezen a településen.

A település közelében húzódott egy római út, mely Győrből indult és Pécs fele haladt. Ezen kívül itt vezetett a híres Hadút, amely Budától Fehérváron át Somogyvárig vitt. Fontos megemlíteni még, hogy a két kereskedelmi központ, a (már említett Fehérvár és Somogyvár) között félúton állt a település, mely jelentősen segítette a település fejlődését. A fejlődés folyamatos volt, míg nem 1526-ban, a Mohácsi csatavesztés és II. Lajos halálával meg nem kezdődött a török uralom. A 16. században a téli szállásokra visszavonuló török seregek védvonalába került a település. 1544-ben két birodalom határán a folyamatos végi harcok megpecsételték a település fejlődésének útját. E század második felében évente más hatalom birtokolta a falut. Az 1560-69-ig terjedő időszakot a virágzás idoszakának lehet tekinteni, mivel az innen befolyt adók nagysága az első 5 legnagyobb település közé emelte a falut. A következő évtizedekben a falu szinte teljesen elnéptelenedik, de nem hal ki teljesen. Következő feljegyzések már pozitívabbak voltak. 1610-től kezdve a marosi egyház papjai és tanítói név szerint szerepelnek az egyházi feljegyzésekben, mely bizonyítja az újból felpezsdülő életet. A települést a 17. század első évtizedeiben ismét újabb csapások érték, melyet feljegyzések tanúsítanak. Ezek a feljegyzések tanúmeghallgatások jegyzőkönyve, melyeket Veszprémben vettek fel.

(Veszpr.pki.lvt.:Acta negotium Religionis cum acatholicis concernetia. Fasc. IV):

"L-mos Tudgya-e a Tanu, avagy hallotta-e és kitül, hogy a midon Fejérvárót a Török lakot, mégh előbb hogy sem Bécs alá ment volna, Fokszabadiaktól valamit ollyast kért, a kit megh nem adhattak, azért rájok meg haragudván, eöléssekl fenegette, ugyan azért a mezőben kint lévő templomnak, a holl akkor a Falu volt, kő kerétésében az egész falu magát bé vette, de azok közül három vagy nigy gazda maga között öszve beszélgetvén, hogy job volna eö nekik onnajd ki mennyi, mert eok a Török ereikkel elegendok nem lesznek azért étszaka rudazó kötelen mind cselegyeiket ki eresztették a ko falon, mind magok ki mentek, és a Sió bozzottyoában magokat vették, s úgy menekettek megh, mert mindgyárt másnap hajnalban a Török reájok ütött és egy lábigh ott a Templomnál mind levágta, és némelyeket elvit, és így a falu éppen ell pusztult, és mainamihis puszta, hanem azok, kik kötélen ki ereszkettek, a Sió partyán magoknak föld likakat csináltak és ott alkalmas üdeigh ott lappangattak, s üdovel itt Sió mellyet lévo Vámos háza mellyé vették lakásokat, és mind addigh ott laktak, a mégh a Törököt le nem verték e földrul, s azután a Vámházi lakosokat ott hatták, s úgy ezen helyen, holl most laknak, kezdették lakásokat, s az utána lassanként szaporodván itt Sió mellyett Mester elsoben, azután Praedikátort hoztak, és oratoriumot fábul csináltak..."

E szomorú sors után, a mai település meglétét 1690-re tehetjük, mikor is a települést többségében református vallású emberek lakták. Ők 1690-94 között óratóriumot emeltek, melyet fából építettek a templom helyén. A településnek 1630-1730-ig 22 református lelkésze volt, majd mindvégig iskolai tanítója volt a községnek. 1791-1795 között kőtemplomot emeltek, melynek tornya tíz év múlva ledőlt, és melynek helyreállítása csaknem száz évet vett igénybe. A marosi részen 1800-ban épült református templom, míg 1778-ban megépült a későbarokk stílusú római katolikus templom is Szent Anna tiszteletére.

Az 1848-as eszmék máig élnek a településen. Ennek köszönhető, hogy 1894-ben Kossuth halálának évében a marosi lakosok közadakozásból összegyűjtött pénzeikből szobrot emeltettek tiszteletére, mely a világ első köztéri Kossuth-szobraként van nyilvántartva.
A 19. század végén, a 20 század első éveiben ismét sokat fejlődött a falu. A két háború között az akkor még a községhez tartozó Balaton-parti részen gyors fejlődés mutatkozott. A II. világháborúban a falu és környéke véres harcok színtere volt, a stratégiailag fontos átkelő helyek és utak birtoklásáért ádáz harcok folytak. A harcok alatt többször gazdát cserélt a település.

A háború után a községben is megindult a TSZ-esítés, melynek eredménye 4 különálló termelőszövetkezet létrejötte lett. 1950-ben Siómaros és Balatonszabadi egyesült, illetve Veszprém megyétől Somogyba került. 1962-ben a 4 TSZ egyesült, és November 7 Mgtsz néven az egyik legerősebb és legdinamikusabban fejlődő szövetkezet lett a térségben. 1956-ban a forradalom heteiben a szabadiak teherautó-számra küldték az élelmiszert a fővárosba, oltalmazva a szabadságot. A 80-as évek elején több civil szervezet, művelődési körök, népfoőskola is megkezdte működését, mely a kulturális élet fellendülését segítette. A Kossuth Művelődési Kör az ország első civil szervezeteként alakult meg, melynek célja, a Kossuth-i eszmék életben tartása. Ezen kívül még számos szervezettel rendelkezünk, például: Vöröskereszt, Cukorbeteg Szövetség, Sport Egyesület, Faluszépítő Egyesület, Balatonszabadi Művelodési Kör, Hegyközség.
A rendszerváltás pártoskodásai elkerülték a települést, és az első önkormányzati választásokon politikai irányzatoktól mentes, független képviselőtestület kezdhette meg működését. A település irányítását azóta is független testület végzi.

Napjainkban a település lassan virágzó községgé alakult. Az állandó lakosság létszáma meghaladja a 3000 főt, így Balatonszabadi lett Somogy megye legnagyobb lélekszámú községe. A lakosok többsége már nem a mezőgazdaságból él, bár még mindig meghatározó ennek aránya is. A lakosok jelentos része a siófoki nagy üzemeknél (MOL, DRV, Magyar Posta, MAHART, …), illetve a vendéglátásban, kereskedelemben próbál elhelyezkedni. Jellemző az idénymunka is. A településen két nagy munkáltató van, a Siómente Rt, mely a mezőgazdaságban tevékenykedik, illetve az Önkormányzat. A falu 16 tantermes iskolával, tornateremmel, művelodési házzal büszkélkedhet. Tervezik a kissé elavult óvoda felújítását is. A település közművekkel jól el van látva, szinte minden ingatlan rendelkezik vezetékes ivóvízzel, gázzal, áramellátással, telefonnal, szennyvízcsatornával. Posta, több élelmiszerbolt, kocsma, cukrászda várja a vendégeket. A község teljes egészségügyi ellátással rendelkezik Háziorvos, fogorvos, gyermekorvos, védőnő, hetente rendelő szakorvosok illetve modern gyógyszertár várja a gyógyulni akarókat. A szőlőtermesztés ma is jelentős tevékenység a falu életében. A község külterületein négy szőlőhegy is található. Ezek a Külső-hegy, Öreg-hegy, Józan-hegy, Pusztatorony, melyeken máig jelentős bortermelés folyik. A településen kb. 1000 ingatlan van. Míg a falu északi végében a modernebb, Makovecz Imre építész által tervezett épületek állnak, addig a déli, marosi részen a népi építészet emlékeit láthatja, aki hozzánk ellátogat, a számos műemlék, szobor mellett, melyek a köztereket díszítik. A Balaton közelsége lehetőséget ad a falusi turizmus fejlődésének. Az ide látogató nyugodt, csendes környezetben pihenhet. A helyi művelődési élet aktív szereplői a művészeti csoportok, színjátszók, népdalkör és a civil szervezetek, melyek különböző rendezvényekkel színesítik a község életét, például művészeti szemlék, Szent György napi főzőverseny, stb. Aki a Balaton-parti túlzsúfoltságból csendre, békére, kellemes kikapcsolódásra vágyik, annak ideális hely Balatonszabadi.

Történelmi forrás: Varga Csaba, Falutörténet és falureform

A település címere kékkel, vörössel vágott, úgynevezett "Kossuth-címer" mintájára kialakított tárcsapajzs. Felso, kék mezejébe szélestalpú fehér kettős kereszt látható. Az alsó, vörös mezőben zöld halmon aranysárga korona van elhelyezve, mely felett a mező sarkaiban lebegő két-két levéllel megrakott szőlőfürtök láthatók.

E jelképeink azért foglaltatnak a Kossuth-pajzsba, mert településünk a világ első köztéri Kossuth mellszobrával rendelkezik, melyet önadakozásból a község lakossága állítatott. A kettévágott Kossuth-pajzs a két község, Balatonszabadi és Siómaros egyesülését jelképezi. A kék szín a községünk határaiban folyó vizeket (Balaton, Sió) jelképezi, melyek hatással voltak a falu történetére. A vörös szín a honfoglalás kori településre utal, elődeink tiszteletére. A zöld halom szimbolizálja a középkorig virágzó, majd a törökök által lerombolt régi települést, melynek helye a Pusztatorony volt. Kettős kereszt jelképezi a kereszténységünket, míg a szőlőfürtök a mezőgazdasági kultúránkra, valamint a kertészeti és szőlészeti múltunkra, az aranysárga korona az itt élő nemesi szabad jobbágyokra utalnak.