Somogy megye északkeleti csücskében találjuk Balatonszabadit, lakosságszám tekintetében Somogy megye legnagyobb községét. A Sió-csatorna partján, Siófok szomszédságában fekszik. A települést egy közepes minõségû közúton közelíthetjük meg, a 7-es útról az Aranypartnál kell dél felé kanyarodnunk, az M7-es felett áthaladva nemsokára a faluba érkezünk.

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

Postai irányítószám: 8651
Telefon körzetszám: 84

---

A mai Balatonszabadi két település, két különálló falu - Fokszabadi és Siómaros - egyesítésébõl 1950-ben született.
Néhány szó a nevekrõl:
Fokszabadi: A fok szó a nyelvészek szerint finnugor eredetû szavunk, mely jelentése kettõs, részben tó lefolyást, illetve ék alakú földdarabot is jelenthet. A földrajzi adottságokból következtetve mindkét jelentés helytálló lehet, mivel a Balaton vízszintje a mainál magasabban állt, így elképzelhetõ, hogy a Fuk patak (mai nevén: Sió) lefolyásánál állt az eredeti település. Az sem kizárt, hogy a magasabb vízállás miatt a környéken kiemelkedõ Pusztatornyot (mely a feltételezések szerint ekkor félsziget) jelezte. A szabadi kifejezés a kötelezettségektõl való mentességre utal, így az itt élõk csak fegyveres szolgálattal tartozó nemesi jobbágyok voltak.
Siómaros: A régebbi feljegyzések szerint a település Marus néven vált ismeretté. A jelentése számos kérdést vet fel, mivel egy szláv névbõl magyarosított helységnévrõl van szó. A feltételezések szerint a települést már az avar kori szláv népek is lakták, akik mellé a magyar harcosok letelepedtek. Másik, és elfogadottabb magyarázat, hogy a honfoglalás korában letelepülõ Bulcsú vezér nemzetségéhez tartozó szláv ajkú õseink alapították az akkori települést. (Elképzelhetõ, hogy Siómaros több, mint 1000 éves)

Balatonszabadi írásos története középkorig nyúlik vissza (középkori térkép, Balatonszabadi pecsétje). Bár a régészeti feltárások során számos bizonyíték került elõ arra vonatkozóan, hogy a települést a honfoglalás elõtti idõkben kelták, majd rómaiak lakták. Számos épület állt, kirakott utak vezettek, fejlett gazdálkodás folyt. A Nyugat-Római Birodalom hanyatlása után a néhai gazdagság is feledésbe merült, illetve a be-betörõ északi, keleti hordák pusztításának célpontjaivá váltak.
A honfoglalás után magyar törzsek telepedtek le a Balaton déli partján. A település a tatárjárás elõtti idõkben nem szerepel oklevelekben, így feltételezhetõen a 13. század második felében alapították. Az akkori falu a maihoz képest kicsit keletebbre helyezkedett el, a mai Pusztatorony ( látkép a Pusztatoronyból ) (Veszprémi Imre) helyén. Az elsõ írásos emlék az 1299. május 1-i oklevél, melyben egy szõlõ adás-vételt örökítenek meg Réland tihanyi apát és egy szõlõtermesztõ között:
"Ennek a szõlõskertnek, amit eladásra kínáltak, a Szabadiból való Fornas fiának, Jakabnak a szõlõje, nyugati szomszédja volt. "
Az ezt követõ idõkben több oklevél, adó-feljegyzés is megörökíti a település nevét. Ezen íratok szerint a Fehérvári prépostságnak fizették adójukat. A Pusztatoronyi dombtetõn az itt élõ gyülekezet kõtemplomot építtetett, melyhez a köveket az északi partról szállították a mai helyükre. Az 1982. április 16-i földmunkák következtében elõkerült régészeti leleteknek köszönhetõen megindult a hely régészeti feltárása. A régészeti feltárást vezetõ régész, Magyar Kálmán szerint a település különös alaprajzú, több építészeti stílust is magába foglaló temploma egyedülálló az ország ezen területén. A templom észak - déli irányú, 20 méter hosszú volt és csupán 8 méter széles. Belsõ díszítése gótikus és román jegyeket viselt magán, számos festett freskóval. A templomhoz tartozott egy torony is, melynek pontos célját nem sikerült megfejteni ( talán bástya az ellenség ellen, esetleg lakótorony a szerzetesek számára). Ezekben az idõkben kevés település rendelkezett ekkora kõtemplommal. A feltárás során elõkerült hatezer obulus, dénár, garas, ezeken kívül egy bõrzacskóban egy pelikános pecsétgyûrû F.P. monogrammal. Elõkerültek még 16. századi osztrák és lengyel garasok, ezüst pecsétgyûrûk, liliomos Anjou-házi gyûrûk, arany fejdíszek, arany és réz hajfonat-díszek, kapcsok, gombok, kupák, használati eszközök, Árpád-kori cserepek, mind honi, illetve külföldiek is egyaránt. Igen gazdag, magas színvonalú 15-16. századi ötvösremekek. Ilyeneket egész Európában csak Hollandiában találtak. Így feltételezhetõen jól szervezett, gazdag társadalom élt ezen a településen.
A település közelében húzódott egy római út, mely Gyõrbõl indult és Pécs fele haladt. Ezen kívül itt vezetett a híres Hadút, amely Budától Fehérváron át Somogyvárig vitt. Fontos megemlíteni még, hogy a két kereskedelmi központ, a (már említett Fehérvár és Somogyvár) között félúton állt a település, mely jelentõsen segítette a település fejlõdését. A fejlõdés folyamatos volt, míg nem 1526-ban, a Mohácsi csatavesztés és II. Lajos halálával meg nem kezdõdött a török uralom. A 16. században a téli szállásokra visszavonuló török seregek védvonalába került a település. 1544-ben két birodalom határán a folyamatos végi harcok megpecsételték a település fejlõdésének útját. E század második felében évente más hatalom birtokolta a falut. Az 1560-69-ig terjedõ idõszakot a virágzás idõszakának lehet tekinteni, mivel az innen befolyt adók nagysága az elsõ 5 legnagyobb település közé emelte a falut. A következõ évtizedekben a falu szinte teljesen elnéptelenedik, de nem hal ki teljesen. Következõ feljegyzések már pozitívabbak voltak. 1610-tõl kezdve a marosi egyház papjai és tanítói név szerint szerepelnek az egyházi feljegyzésekben, mely bizonyítja az újból felpezsdülõ életet. A települést a 17. század elsõ évtizedeiben ismét újabb csapások érték, melyet feljegyzések tanúsítanak. Ezek a feljegyzések tanúmeghallgatások jegyzõkönyve, melyeket Veszprémben vettek fel.

(Veszpr.pki.lvt.:Acta negotium Religionis cum acatholicis concernetia. Fasc. IV):

"L-mos Tudgya-e a Tanu, avagy hallotta-e és kitül, hogy a midõn Fejérvárót a Török lakot, mégh elõbb hogy sem Bécs alá ment volna, Fokszabadiaktól valamit ollyast kért, a kit megh nem adhattak, azért rájok meg haragudván, eöléssekl fenegette, ugyan azért a mezõben kint lévõ templomnak, a holl akkor a Falu volt, kõ kerétésében az egész falu magát bé vette, de azok közül három vagy nigy gazda maga között öszve beszélgetvén, hogy job volna eö nekik onnajd ki mennyi, mert eõk a Török ereikkel elegendõk nem lesznek azért étszaka rudazó kötelen mind cselegyeiket ki eresztették a kõ falon, mind magok ki mentek, és a Sió bozzottyoában magokat vették, s úgy menekettek megh, mert mindgyárt másnap hajnalban a Török reájok ütött és egy lábigh ott a Templomnál mind levágta, és némelyeket elvit, és így a falu éppen ell pusztult, és mainamihis puszta, hanem azok, kik kötélen ki ereszkettek, a Sió partyán magoknak föld likakat csináltak és ott alkalmas üdeigh ott lappangattak, s üdõvel itt Sió mellyet lévõ Vámos háza mellyé vették lakásokat, és mind addigh ott laktak, a mégh a Törököt le nem verték e földrûl, s azután a Vámházi lakosokat ott hatták, s úgy ezen helyen, holl most laknak, kezdették lakásokat, s az utána lassanként szaporodván itt Sió mellyett Mester elsõben, azután Praedikátort hoztak, és oratoriumot fábul csináltak..."

E szomorú sors után, a mai település meglétét 1690-re tehetjük, mikor is a települést többségében református vallású emberek lakták. Õk 1690-94 között óratóriumot emeltek, melyet fából építettek a templom helyén. A településnek 1630-1730-ig 22 református lelkésze volt, majd mindvégig iskolai tanítója volt a községnek. 1791-1795 között kõtemplomot emeltek, melynek tornya tíz év múlva ledõlt, és melynek helyreállítása csaknem száz évet vett igénybe. A marosi részen 1800-ban épült református templom, míg 1778-ban megépült a késõbarokk stílusú római katolikus templom is Szent Anna tiszteletére.
Az 1848-as eszmék máig élnek a településen. Ennek köszönhetõ, hogy 1894-ben Kossuth halálának évében a marosi lakosok közadakozásból összegyûjtött pénzeikbõl szobrot emeltettek tiszteletére, mely a világ elsõ köztéri Kossuth-szobraként van nyilvántartva.
A 19. század végén, a 20 század elsõ éveiben ismét sokat fejlõdött a falu. A két háború között az akkor még a községhez tartozó Balaton-parti részen gyors fejlõdés mutatkozott. A II. világháborúban a falu és környéke véres harcok színtere volt, a stratégiailag fontos átkelõ helyek és utak birtoklásáért ádáz harcok folytak. A harcok alatt többször gazdát cserélt a település.

A háború után a községben is megindult a TSZ-esítés, melynek eredménye 4 különálló termelõszövetkezet létrejötte lett. 1950-ben Siómaros és Balatonszabadi egyesült, illetve Veszprém megyétõl Somogyba került. 1962-ben a 4 TSZ egyesült, és November 7 Mgtsz néven az egyik legerõsebb és legdinamikusabban fejlõdõ szövetkezet lett a térségben. 1956-ban a forradalom heteiben a szabadiak teherautó-számra küldték az élelmiszert a fõvárosba, oltalmazva a szabadságot. A 80-as évek elején több civil szervezet, mûvelõdési körök, népfõiskola is megkezdte mûködését, mely a kulturális élet fellendülését segítette. A Kossuth Mûvelõdési Kör az ország elsõ civil szervezeteként alakult meg, melynek célja, a Kossuth-i eszmék életben tartása. Ezen kívül még számos szervezettel rendelkezünk, például: Vöröskereszt, Cukorbeteg Szövetség, Sport Egyesület, Faluszépítõ Egyesület, Balatonszabadi Mûvelõdési Kör, Hegyközség.
A rendszerváltás pártoskodásai elkerülték a települést, és az elsõ önkormányzati választásokon politikai irányzatoktól mentes, független képviselõtestület kezdhette meg mûködését. A település irányítását azóta is független testület végzi.

Napjainkban a település lassan virágzó községgé alakult. Az állandó lakosság létszáma meghaladja a 3000 fõt, így Balatonszabadi lett Somogy megye legnagyobb lélekszámú községe. A lakosok többsége már nem a mezõgazdaságból él, bár még mindig meghatározó ennek aránya is. A lakosok jelentõs része a siófoki nagy üzemeknél (MOL, DRV, Magyar Posta, MAHART, …), illetve a vendéglátásban, kereskedelemben próbál elhelyezkedni. Jellemzõ az idénymunka is. A településen két nagy munkáltató van, a Siómente Rt, mely a mezõgazdaságban tevékenykedik, illetve az Önkormányzat. A falu 16 tantermes iskolával, tornateremmel, mûvelõdési házzal büszkélkedhet. Tervezik a kissé elavult óvoda felújítását is. A település közmûvekkel jól el van látva, szinte minden ingatlan rendelkezik vezetékes ivóvízzel, gázzal, áramellátással, telefonnal, szennyvízcsatornával. Posta, több élelmiszerbolt, kocsma, cukrászda várja a vendégeket. A község teljes egészségügyi ellátással rendelkezik Háziorvos, fogorvos, gyermekorvos, védõnõ, hetente rendelõ szakorvosok illetve modern gyógyszertár várja a gyógyulni akarókat. A szõlõtermesztés ma is jelentõs tevékenység a falu életében. A község külterületein négy szõlõhegy is található. Ezek a Külsõ-hegy, Öreg-hegy, Józan-hegy, Pusztatorony, melyeken máig jelentõs bortermelés folyik. A településen kb. 1000 ingatlan van. Míg a falu északi végében a modernebb, Makovecz Imre építész által tervezett épületek állnak, addig a déli, marosi részen a népi építészet emlékeit láthatja, aki hozzánk ellátogat, a számos mûemlék, szobor mellett, melyek a köztereket díszítik. A Balaton közelsége lehetõséget ad a falusi turizmus fejlõdésének. Az ide látogató nyugodt, csendes környezetben pihenhet. A helyi mûvelõdési élet aktív szereplõi a mûvészeti csoportok, színjátszók, népdalkör és a civil szervezetek, melyek különbözõ rendezvényekkel színesítik a község életét, például mûvészeti szemlék, Szent György napi fõzõverseny, stb. Aki a Balaton-parti túlzsúfoltságból csendre, békére, kellemes kikapcsolódásra vágyik, annak ideális hely Balatonszabadi.

Történelmi forrás: Varga Csaba, Falutörténet és falureform